Adatvédelmi tájékoztató 
Az operáció nem feltétlenül szükséges

Gyakran olvasható magazinokban és egészségügyi folyóiratokban az az általános megállapítás, hogy a lágysérvet vagy a hasfal- illetve köldöksérveket végérvényesen és biztosan csak sérvoperációval, illetve radikális műtéttel lehet megszűntetni. Az orvosi szaksajtóban pedig ez már régóta nem képezi vita tárgyát. Ez tulajdonképpen nagyon sajnálatos, mert igenis van alternatívája az operációnak, mégpedig a sérvpanaszok természetes, műtét nélküli kezelése konzervatív-ortopédiai úton, amit ha tökéletesen végrehajtanak, gyakorlatilag teljesen kockázatmentes, és a gyógyulási eredmény annál jobb és biztosabb, minél korábban felismerik és kezeltetik a sérvet.
Ugyanakkor az idősebbek és a hajlott korúak vagy a tartós eredmény nélkül operált sérvbetegek is panaszmentesek egy speciális sérvkötő által nyújtott védelemmel, és nem kell kés alá feküdniük, különösen akkor nem, ha már egyszer vagy kétszer, de akár többször is hiábavalóan operálták őket.
Ezenkívül a többéves tapasztalat alapján újra és újra meg kell állapítani, hogy sikeres operáció után sok esetben előbb vagy utóbb az operációs sebben vagy oldalt mellette ismételten egy keskeny kötőszöveti rés képződik. Tehát a seb egy vagy két helyen is újból "felszakad", és ezáltal a sérv kiújulása belátható időn belül előprogramozottá válik, anélkül, hogy a páciens ezt sejthetné. Sőt, a beteg ezáltal váratlan fizikai megterheléskor fokozott kizáródási veszélynek van kitéve, hiszen biztosították arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, tartósan meggyógyult, és 3-4 hónappal az operáció után különösebb kímélés már nem szükséges.

Előző oldal Következő oldal